2015. november 21., szombat

IV. szakasz: Nagy állat 1.

A föld tiszta por volt, s ahogy lejjebb kotort mancsaival, hamar meglelte a keményre szikkadt, rég halott talajt. Bárcsak jobban szűrhetné a gazdatesteket! Persze kényelmes a földrajzi helyhez, s egyúttal teendőihez igazítani a dolgot, vannak azonban bizonyos szükségletek, amikről jobb gondoskodni.
Vagy tényleg korgó gyomorral menjen oda? Hiszen még a levegőnek is baj szaga van! Kis nyugalom nem ártana…
Vagyis mégsem! Valahányszor gyorsan, az adott egyed ideje előtt távozott egy fajtársából, mindig bűntudat gyötörte utána, ami ellen a legjobb fegyver, ha elfoglalja magát egy olyan tevékenységgel, mely kellően alátámasztja az öngyilkosság jogosságát – a táplálkozás, leszámítva az éhhalál-közeli helyzeteket, egyébként szigorúan nem ilyen.
Jó, ezúttal talán nem volt tökéletesen indokolt engedelmeskedni a lány hívásának, hiszen még ha egy oldalon is álltak, mire mehet egy vörös tündével szemben?
A légúszók felé legalább könnyű volt megtenni az utat – a testes hím, akiben addig tartózkodott, a környék rókanépségének réme volt, már azzal is komoly szolgálatot tett, hogy átvette felette az irányítást, de igazán csak egy helyi nagyvaddal kiprovokált, eleve elvesztésre ítélt küzdelem hozhatta meg a környék nyugalmát. Ismerjük be: jókor szólította őt Égbolt Sikló.
De az éremnek mindig két oldala van: az ezt követő, sebtében meghozott döntés végül egy békés, a légúszók máshonnanján éldegélő rókacsalád szukájára esett. A hím nem volt otthon, a kölyköket pedig pont az anya nem engedte volna az ember, Égbolt Sikló közelébe. Ravaszdi szívből remélte, hogy az apa rókához méltóan gondoskodó, mert a csemetékre még bőven ráfért az ellátás és a tanítgatás, miután „anyjuk” Égbolt Siklóval megölette magát.
Mennyi szörnyűség! Egyáltalán kell ez neki? Akárcsak ez a kitérő, hiszen már most sajnálta a kiválasztott egyedet. Annyira vékony jégen táncolt… Ha megtudja Riad, hogy elintézte, hogy bezárják a túl nagyra törő Romlást, egyik legkedveltebb teremtményét… Bár tulajdonképpen az, hogy nem kínozzák e pillanatban is halálról halálra, azt jelenti, hogy nem szerzett róla tudomást, s ezzel az ellenőrzéssel csak felhívná magára és a nem mindennapi rabra a figyelmet.
Annyit persze Riad is minden valószínűség szerint tudott, hogy Romlás eltűnt, méghozzá nyom nélkül. Ám hiába e tudás – a csapda tökéletesre sikeredett, noha Ravaszdi el tudott volna képzelni kevésbé kellemetlen megvalósítást is: mikor réges-régen Virágének elővigyázatosságból volt kedves meggyilkolni őt, egy még régebbi, kedves ismerőse, Rémálom segítségével megtréfálta a halál intézményét: haldoklás közben az álombolygásba szenderedve meggyőzte őt hasznosságáról. Miután sikerült beleszoknia új, valamelyest lebutított, de a halhatatlansággal kacérkodó létébe, bosszút állt a vörös tündén: beleköpött a levesébe, melyet Romlással együtt főzött ki. Mindezt utóbbi, nem mellesleg egyik legjobb fogalom-barátja kárára hozta össze: csúnyán átejtette azzal, hogy – immáron szinte tét nélkül – vele is megölette magát.
Sajnos remek húzás volt, alattomos és… piszok szemét. Elhívta magával magában egy megszentelt helyre, ahova amúgy Romlás soha sem juthatna. Ott aztán egy „bocs” kíséretében felkínálta a legínycsiklandóbb, legromlékonyabb részét, mire szerencsétlen, a balszerencsés, bár roppant érdekes körülményektől kissé eszét vesztetten azonnal rávetette magát, szétszedve a (ráadásul arrafelé szentként tisztelt) albínó róka maradék lelkét, mibe az állat menten bele is pusztult. Onnantól meg minden ment magától: azzal, hogy Romlás felfedte kilétét, a helyileg hihetetlenül erős Édesálom élve hatalmával és a jogos védelemmel, elintézett neki egy alsó, karanténnal felérő zárkát a mindenki felé semleges Út Vonalán.
Ilyet még Romlás sem érdemelt. Ravaszdi némiképp kellemetlenül érezte magát a gondolattól, mondhatni gyötörte felbátorodott lelkiismeretét, amiért ennyire övön alul játszott. Megérte? Hiszen csak időt nyert vele, megnehezítve Virágének dolgát. Csakhogy a vörös tündébe sajnos bőven szorult annyi kurázsi, hogy tervét ha kell, bármi áron véghezvigye. Romlás kiiktatása csak hátráltathatta, de meg nem törhette elszántságát. És Ravaszdi kifogyóban volt az ötletekből. Egyedül az e máshonnanon, a végtelent kísértő kóborlását „töltő” Ernében bízhatott, hogy ő valahogy megakadályozza a dolgot. Ugyanakkor fogalma sem volt arról, hol is van a vándor.
Ravaszdinak be kényszerült ismerni, hogy kevés ide, hol ezekkel az egyszerű rókatestekkel kellett volna megragadnia a meglódult események gyeplőjét. Még beszélni sem tudott. Meg különben is, ki a fene akar folyton folyvást megdögleni és ártatlanokat kivégezni egy átébredésért?
Pedig most kivételesen igaz és nemes ügyért küzdött, mely független volt saját magától… Vagyis hát… Nyíltan haszna nem származott belőle, inkább csak felmérve a dolog horderejét, arra jutott, hogy lehetőség szerint ne kerülhessen sor a dologra, mert ő maga nem bírta teljesen belátni az esetleges következményeket – és minden szerénytelenség nélkül, de ez bizony csak jelent valamit az ő agyával.
Persze nem feltétlenül olyan különös ez. Nagy, felelősségteljes szerep egy nagy, bár egy hangyányit felelőtlen állatnak. Lehet, hogy majd ír róla egy könyvet, hogy kicsit magával is foglalkoztassa a téma iránt érdeklődőket. A ponyva ízű, de hangzatos, mert lényegi cím valószínűleg a következő lenne: A Kárhozottak Halála.
Nem élhette bele magát a jövő nagyszerűségébe, mert előbb a jelen volt soron: magas, kissé zilált fickó sötét alakja rezgett a lusta porfüggöny mögött. Lassan járt, mint aki nincs meggyőződve saját céljairól, ugyanakkor a mozgása némi feszültségről is tanúskodott.
Mikor elsőként feltűnt a fél, sárga-fekete bagolyszem, a Ravaszdiba szorult róka-állat nyüszögve lekuporodott. A Rókák Hercege hagyta, hogy ráerőltesse félelmeit a közös testre, mert tapasztalatból tudta, hogy ösztönének rendszerint igaza van: a közelgő kétlábú fenevad előtt mindenáron észrevétlennek kell maradnia.

Az Ösvény, III. szakasz: Halak és egyéb állatok

– Ha eddig tetszett, ajánld másoknak, és kövess Facebookon! –

Az alábbi párhuzamos ösvényeken indulhatsz tovább (érdemes csak akkor nekivágni, ha az előző szakaszból mindent megismertél):

Család (előzmény: A csőszív hatalma)
Áldott állapotban (előzmény: Hívatlan szép álmok)
Folyásirány (előzmény: Kísért a jövő)

Ha egy nagy, összefüggő történeten szeretnél végigmenni, válaszd a fejezetek végén az "Átvágnék a következő ösvényre!" lehetőséget, és kezdj itt. Ugyanakkor van önálló történetként is működő ösvény vagy ösvénycsoport is, ha ezeket járnád be, utad "Tovább ezen az ösvényen!" vezessen.
Ha eltévednél, visszatérhetsz ide, azaz "Vissza az elágazáshoz!".



Nagy kedvenceim a sorssal kapcsolatos meddő viták. Az én egyik teóriám folyókat vizionál, melyben benne sodródnak bizonyosak. Megfigyeléseim szerint ugyanis távolról sem mindenkire vonatkozik e kötöttség, a többségnek nem kell követnie a folyásirányt. De még a kényszerítetteknek is vannak lehetőségei, úszhatnak keresztbe, fickándozhatnak kedvükre, fel is gyorsíthatják, vagy akár le is lassíthatják a dolgot. Vissza azonban már nem térhetnek, ahhoz túl erős a sodrás. Ki sem juthatnak e meredek partú folyóból, mely mindenképp elviszi őket oda, akár a döglött halakat az ár.
Ravaszdi, a Rókák Hercege: Általános agyalások

2015. november 20., péntek

Az Ösvény, IV. szakasz: Szarkavaróka

– Ha tetszett, ajánld másoknak, és kövess Facebookon! –

A ösvények egymásba futottak, a választási lehetőségek elfogytak (csak akkor vágj neki, ha az előző szakaszokból mindent megismertél):
Nagy állat

A IV. szakasz szorosan összefügg, így az "Átvágnék a következő ösvényre!", valamint a "Tovább ezen az ösvényen!" mindig ugyanoda vezetne. Ezért csak annyit találsz majd, hogy "Tovább!"
Ha mégis eltévednél, visszatérhetsz ide, azaz "Vissza az elágazáshoz!".



Jó-jó, elismerem: lassan kezd sok lenni kotnyeleskedésem. Legyen a nevem innentől fogva: Szarkav.
Szarkav, a Róka: Csúsztatott vallomások

2015. november 17., kedd

Sóság [Saltlands]

Örömmel értesítelek titeket, hogy részt veszek a hazai fejlesztésű posztapokaliptikus társasjáték, a Saltlands fejlesztésében mint kreatív munkatárs. A háttérvilág kidolgozása a fő feladatatom, az időközben megszülető történetek pedig itt, a blogon lesznek publikálva.

A háttérvilágról:

A 21. század derekára a Föld és vele együtt a civilizáció elsorvadt. A túlélők egy része a Sóságban, egy kiszáradt tengerfenéken lelt otthonra. Méltó utódjaként az egykori civilizáció emberének, hamar megtanulták kifacsarni a sósivatag szűkös javait. Még az örökké nyughatatlan szelet is igájukba fogták – más kérdés, hogy vitorlásaik a vízfelszín helyett a sóteknők porát hasítják.
Az Apokalipszis azonban nem éri be ennyivel. Halott tengerük felé a homokviharokat is megszégyenítő veszély közeledik: az istenét kereső Horda füstöt okádó, gépesített seregei készülnek elözönleni a sósivatagot. Mihez kezdenek a Sóság jobbára békés népei? Harcolnak és meghalnak? Rabszolgák lesznek? Vagy csak azoknak lehet esélye, akik először jutnak ki ebből a maró pusztaságból?

A társasjátékról:

A Horda közeledtével a játékosok kénytelenek nyugatra menekülni, hogy új, túlélésüket biztosító otthonra leljenek. Úti céljukat azonban mendemondákra alapozzák, a siker korántsem garantált. Ahhoz, hogy nyerhessenek, egy ilyen misztikus helyre kell eljutniuk, útközben összegyűjtve az ottani túléléshez szükséges felszereléseket. Az a csoport győz, amelyik elsőként elhagyja a Sóságot. A csapatok nem előre adottak, útjuk során a játékosok tetszésük szerint összedolgozhatnak vagy keresztbe tehetnek egymásnak.
Eleinte mindenki szárazföldi vitorlásokkal vág neki a leigázás előtti, utolsó szabad pillanatait élő Sóságnak. Nyugat felé haladva a játékosok ismeretlen, veszélyes területekre keverednek. A tábla körönként, lapkákból épül ki, érdekes, játékonként eltérő terepet biztosítva. A mozgási lehetőségek a szél irányától és annak erősségétől függenek, így minden körben mérlegelni kell, mi a jobb: széllel szemben vánszorogni vagy egy kockázatos kerülőt tenni? Esetleg érdemesebb a jó öreg benzinesek valamelyikébe átpattanni, miután kirugdostuk a bandita hulláját?

Ha sikerült felkelteni az érdeklődésed, látogass el ide: Saltlands
Likeolj és kövess minket a facebookon!

2015. november 13., péntek

Hirek

Befejeződött az "Az Ösvény" III. szakasza is, de közeledik a végjáték! Jövő szombaton jön az utolsó szakasz, ahol aztán... és mindenki...
Az elkövetkezendő napokban egy kis újdonságra számíthattok, figyeljetek!