Égbolt Sikló tanonc korában megtanulta megérezni, mikor
manipulálja mentora az erőket, legyen az szinte bármi: az elemektől kezdve a
fizika törvényein át az egyszerűbb dolgok létrehozásáig bezáróan. Ilyenkor ott
táncolt a vörös tünde jelenléte a levegőben, isteni hatalma láthatatlanul, csak
a lélek számára ragyogott.
Égbolt
Siklót lenyűgözte e hatalom – melyről már akkor is tudta, hogy soha még csak
megközelíteni sem fogja légúszóként.
Ezért
nem próbált meg most ellenszegülni, hiszen tudta, ha lecsap rájuk, azzal
kivívhatja Virágének haragját: ha van annyi ereje, hogy varázsoljon, akkor az
igazán nem nagy kunszt, hogy végezzen egy olyan egyszerű lénnyel, mint ő.
Egyszerre
visszacsúsztatta kardjait a kétoldali hüvelyekbe.
– Figyelj
meg mindent jól, Szanaszél! – mondta a vándornak a haraghoz is elcsigázottan. –
A hiba, amit elkövetni készülsz, még sokáig kísérteni fog!
Elszalasztott
szerelme csak a fejét csóválta, és tovább duruzsolt Virágének fülébe, s közben
simogatta…
S
e látvány még mindig fájt Égbolt Siklónak. Mennyit képzelgett erről, míg
tiltott gyümölcsöt nem csinált belőle Virágének. Ha ő nincs, talán most ő
feküdhetne a karjaiban, készen arra, hogy megszülje közös gyermeküket. Mennél
mélyebben süllyedt e ragadós gondolat-mocsárba, annál jobban emésztette bánata
belülről.
A
nagyra nőtt kamasz, hiszékeny Szanaszél tovább ápolgatta az álnok vörös tündét,
esetlen mozdulatai eszköz híján pláne semmit nem értek: Virágének fájdalma
csillapítatlanul szaggatta testét, már nem volt sok hátra, a hasára feszülő
ruha is megmozdult.
Égbolt
Siklóba belehasított a tudat: az ő lánya dörömböl odabent, menekülni szeretne a
démon elől, aki a világra hozza mindjárt és onnan idővel ki is űzi. Mi értelme
tulajdon életének, ha meg sem próbálja? Virágének akár le is gyengülhetett
annyira, hogy ne legyen képes feltartóztatni. Szanaszél fegyver nélkül pedig
semmit sem tehet.
De
igazából minek kockáztasson? – hiszen ennél jobb alkalom is adódhat. Ha
megszül, biztosan teljesen elgyengül, talán el is ájul. Nem valószínű, hogy
akkor, újszülöttként szeretné kivégezni…
Nem
hát: négy év körüli lesz, mikor megteszi… ha hagyja, hogy úgy legyen!
Szemét
hirtelen elöntötték a könnyek, s örült, hogy a többiek nem rá figyelnek.
Egyáltalán mit keresnek itt? Romlás hülye fia például igazán elhúzhatna. Nem is
érdekli semmi. Még csak rá se néz, pedig Égbolt Sikló mindent jól szemügyre
vett rajta. Összecsapásuk előtt még azon is morfondírozott, hogy végső soron
miért is nem tetszik neki. Az a furcsa bagolyszem nyilván nem jött be ingatag,
de ennyire nem extrém ízlésének, viszont a másik, bánatos-rejtélyes szürke
egészen elbűvölő volt. Sportos, sudár alakján tökéletesen feszült a stílusosan
puritán, harchoz szabott, sötétszürke ruha. És akkor nem is beszéltünk
nagyszerű harci képességeiről – egy visszavágót feltétlenül megérne a dolog,
mikor mindketten teljesen kipihentek!
Aztán
ott kuporog, meg rángatódzik még Ravaszdi, a Rókák-önjelölt-Hercege, ki már egy
ideje elveszteni látszott híres nagy pofáját és fennhéjázó magabiztosságát.
Talán képzeletbeli bolhákat harapdál magán? Nyugodtan foghatná magát, és
eltakarodhatna.
És
persze Szanaszél.
Te
jó ég, mit keres itt Szanaszél?!
– Miért
vagy itt, Szanaszél? – adott hangot hirtelen értetlenségének Égbolt Sikló.
A
vándor felnézett rá, és barátságtalanul méregette egy darabig, mire egykori
szeretőjének vissza kellett fojtania feltörő türelmetlenségét.
– Édesálom
megtanított kihasználni a bennem rejlő potenciált, a vágyakat követő, szinte
korlátlan átébredést.
– Mi
a te vágyad? – kérdezte Égbolt Sikló, ráérezve arra, hogy itt valami súlyos
dolog rejlik.
– Mindened
beteljesül – susogta Virágének. – Ígérem…
Szanaszél
egy darabig rá figyelt, de aztán mintha elvesztette volna érdeklődését és
folytatta. – Mikor utoljára lehunytam a szemem, apámat akartam elérni. – A
vörös tünde teste görcsbe rándult. – És ide ébredtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése