2015. október 3., szombat

II. szakasz: Kísért a jövő 3.

Nem nem nem nem nem nem nem és nem! – zokogott egy aprócska, saját hánykolódásával kialakított tisztáson.
Ez a hely Édesálomé… Ez itt a jutalom a életéért cserébe! Itt nem lehet… Itt nem történhet ilyen!
De a tények – a kéretlen ének – makacs dolgok.
Miféle beteg elme akarhat ilyet? Hogy szabadíthatja rá a lánya hús-vér illúzióját, a meg sem született gyermekét, akinek életét látta elvenni önkeze által? Mikor annak idején ezzel szembesült, természetesen visszariadt, azonban csupán részleges visszautat ajánlottak: személycserét, neki személyesen pedig egy mélységesen elterülő világszövetet: ez lett a Rezervátum nevű, összefüggő, tehát átébredhető vadászmezők összessége, ahol időtlen időkig, de a sírig biztosan ellehet.
Miért kínozzák a bűntudattal? Miért kell egyáltalán bűntudatot éreznie? Hiszen technikailag nem az ő lánya…
Az eddig csendben figyelő róka most reszelősen rámordult.
– Mit akarsz? – szipákolt a nő.
A róka vakkantott.
A dal most valahogy felhangosodott. Gyönyörű volt. Kristályosan üde és tiszta, de mégsem hűvös; sokkal inkább játékos, gyermeki melegség járta át, s a félálomban hajladozó fákról az ártatlanság visszhangjai verődtek vissza.
A nő tudta, hogy ezt nem fogja bírni. További elhallgattatási kísérletet sem fog megkockáztatni – talán már képtelen is lenne rá. Menekülni is kár: próbálta, de a hang valahogy nem mutatta annak szándékát, hogy egy bizonyos szint alá gyengüljön.
De mégis hogyan, s miért?! – gyötrődött, mert nem akarta az elhagyott máshonnanokat, félt a megváltoztathatatlanságtól, attól, hogy ténylegesen át kell élnie azt.
A róka villámgyorsan ott termett mellette. A nő inkább lehunyta szemeit, ne is lássa őt, meg e máshonnant, hosszú ideje saját világát, a szinte határtalan otthont, ami maga a jutalom méhe hasonmásának feláldozott gyümölcséért; egy hely, ahol cserébe nem kell látnia azt, ami meg fog történni. Sokan talán úgy gondolnák, nem volt jó üzlet egy életnyi önmaga szükségleteihez, vágyaihoz, megrepedt boldogságához igazított kalandot választania. Kedves ismerőse, egykori szerelme, Szanaszél például semmi esetre sem ment volna bele. Inkább belehalna, vagy beleőrülne a részére jutott valóságba. Persze erre mondhatjuk, hogy ez más, hiszen ő nem hétköznapi légúszó, de akkor is…
De hát nem vagyunk egyformák – ő ezt választotta, az eszelős kielégülések fedte bűntudatot, amely így már: sírban nyugvó tetem, nem több. Ki lehet képes személyes legkétségbeejtőbb iszonyata feltámasztására?
Lassan felnyitotta nedvességben úszó szemeit. A róka a mellére telepedve nézett vissza rá, majd az álla alá nyomta nedves kis orrát, s elkezdte bökdösni.
Csak dőlj a hűs avarágyba, tárd szélesre karod!
A nő számára létezhető leggonoszabb ének tovább csilingelt a fák közül. Befogta füleit; a vadászathoz rövidre, éppen az ikerpengék legstabilabb foghatóságáig növesztett körmei belevájtak bőrébe, majd a húsába.
Ide nem lesz elég semmi, ami erejéből telik. Itt még a végzetes vadászbalesetek kiküszöbölése miatt véglegesen meghalni sem lehet…
Más kérdés, hogy ekkor már sejtette a megoldást – hiszen csak az az egy maradt. De hiányzott még az elszánás, a bénultság sakkban tartotta.
Ekkor a róka halkan és panaszosan felvinnyogott, s lehátrált testéről. Egy terebélyes bokor felé farolva, tágra meredt szemmel figyelte a sűrű növényzetet, melyet már nem a szél mozgatott.
A nő felismerte szagáról az egyik legrettegettebb – vagyis legizgalmasabb fenevadat, mely többek között már az ő egyszeri (és fájdalmas) halálát is okozta.
Kezei sebesen siklottak, de a mozdulat csak a markolatokon lehetett teljes, csak itt kapcsolódhatott rá az önmagából táplálkozó őslendületre, mely sikoltva kirántotta ikerpengéit hüvelyeikből.
Támadóállásban, a rókával a háta mögött várta a szörnyeteget, s ezalatt a pár pillanat alatt elhatározásra jutott: a halálos vágással együtt ébred, arra, amerre szabad az út, vagyis fölfelé; oda, ahonnan ez az egész bonyodalom származik, ahol talán már világra jött lánya várja őt: igazi, de nem szülő anyját, hogy kimentse az ő ellentétének gyilkos kezeiből.