2015. december 5., szombat

IV. szakasz: Nagy állat 3.

Ravaszdinak le kellett ülnie, de még így is mindenféle alakzatok úsztak be érzésre széthasadt fején keresztül a látómezejébe.
Erne? Itt?
Micsoda idióta volt! És micsoda alkalom adatott most neki! Hiszen Romlást jött ellenőrizni, esetleg Ernét megtalálni, erre csakúgy belebotlik utóbbiba – és már csak szólni kell neki…!?
Az öreg Romlás nagy kópé ám! Tett róla, hogy ne sikerüljön a terve! Ravaszdi bezáratja aljas módon, erre a fogalom visszavágás gyanánt Ernét is beviszi magával, egy helyre, ahova nem lehet csakúgy, egyszerűen odaébredni. Hiába akarná az ember… vagyis a róka meglelni a vándort, nem érzékelné a várban! Vajon hogy csábította be? És miként tartja ott? Biztosan nem alkalmaz erőszakot, vagy kényszert, elvileg nem is lehet ilyesmire képes börtönében. Csakis elképesztő hírével és intellektusával érhette ezt el!
Még akkor is imádta Romlás zsenialitását, mikor az izgatottságtól remegő tagokkal lopakodott a vár felé a nyílt terepen. Virágének még mindig kiáltozott a háttérben, a jelek szerint roppantul felzaklatták a hírek. Hát igen, Ernében pont az a jó, hogy bármi kitelik tőle, s ha megkapja az információt, nincs az a számítás, amit ne húzhatna keresztül.
Ám alábecsülte a vörös tündét.
– Állj csak meg, Ravaszdi! – a magas, de gyenge hang dacára Ravaszdi úgy érezte, mintha sokszor olyan nehéz lenne, mint alapból, s lábai most már ettől is remegtek. – Szúró! Tudom, hogy nem érdeked, de ő legalább annyira akarja a dolgot, mint én az ellenkezőjét. Igazán elronthatnád a kedvét.
„Kihozhatnad… – írta esetlenül erőlködve, ékezeteket lespórolva Ravaszdi, majd söpört egyet mancsával, mivel nem akarta megkockáztatni, hogy arrébb menjen, ami még több energiát követelt, így sem volt hátra túl sok ereje. – egyszulod”
Romlás fia olyan közönyös maradt, hogy Ravaszdi felvisított, majd földre rogyott tehetetlenségében. Mikor ismét talpra próbált kecmeregni, meghallotta Virágének erőtől duzzadó hangját a fejében:
– Tartsd a szád, róka! Egy óvatlan pillanatban a végén még meg találom ölni Szanaszélt! És az nem jönne jól egyikőnknek sem.
Ravaszdi, mint a diverzitás megőrzésének híve, nyilván nem akarta a két ismert vándor egyikének halálát. Hiába forgott kockán annyi minden, ennyire közvetlen áldozathozatal nem tartozott a módszerei közé. Még ha feltételezte is, hogy a vörös tünde a régi ellenségeskedés kedvéért valószínűleg az első adandó alkalommal végezni is fog a fiatal vándorral.
– Mennünk KELL! – szökött Virágének hangja üvöltésbe a fájdalomtól. – Szanaszél, aludj! Segítek – nyugtatta aztán csendesen az inkább értetlen, mint ideges vándort –, s amint sikerül, csatlakozom hozzád.
– Lassan a testtel! – emelte fel a hangját Égbolt Sikló és megindult feléjük.
Virágének mintha motyogott volna valamit, miközben kezeivel Szanaszél felé hadonászott.
A vándor összecsuklott ültében, mocorgott egy kicsit a porban, s a következő pillanatban már nem volt ott. Senki nem emlékezett konkrét eltűnésére, csak arra, hogy eddig velük volt. Törés keletkezett, a tudat számára kettészakadt a világ: eddig volt Szanaszél, most nincs. Álombolygásba került.
– Tudom, merre mész, nincs menekvés! – rivallt hasonmására Égbolt Sikló.
– Így van – szegte fel az előbb még földre koccanó fejét Virágének, ahogy támasza semmivé foszlott. – A Kárhozat már vár.
Ezzel ő is semmivé lett, mire Égbolt Sikló éktelen káromkodásba fogott, de közben már feküdt is le. Annyira hánykolódott a keményre szikkadt talajon, hogy azt hihetnénk, nem is akart elaludni.
A vörös tünde bűbája alól felszabaduló Ravaszdi odafutott, s befurakodott a tarkója alá: így elérte, hogy ne dobálja magát annyira, egyúttal kényelmes, kellemesen meleg párnát biztosított számára.
– Korog a gyomrod! – panaszkodott hisztérikusan Égbolt Sikló.
Ravaszdi legszívesebben leharapta volna a fülét.
– Ne aludni akarj! – tanácsolta egyszerre a Szükséges Rossz. – Inkább célhoz érni próbálj!
– Te nem vele vagy? – kérdezte élénken Égbolt Sikló, és felült.
Feküdj már vissza! – morgott a róka.
– Senkivel nem vagyok. Kárt okozni viszont szeretek.
– De ezzel nekem jót teszel!
Ó persze, vágd csak magad alatt a fát! – siránkozott gondolatban Ravaszdi.
– A kompromisszumos helyzeteket sajnos nem áll módomban kiküszöbölni, viszont élvezem, ha küzdenek a felek, sok rosszat meríthetek abból is.
– Értem. Tehát gondoljak a célra. De hogy fogok így elaludni?
Figyelj már rá jobban, te buta liba, te szurtos légúszó!
– Mondtam már, hogy ne aludni akarj – ismételte türelmesen a férfi. – Vedd számításba, hogy mélyen vagyunk az álmokban, ahol egybemosódnak a határok álomvágyás, álombolygás és valóság között. Akarj, és megleled az utat!
– De én csak egy légúszó vagyok, hogy érjem el, hogy az álombolygásban ne nyomjon fel a mélység?
Ó, szóval erről van szó – gondolkozott Ravaszdi. – Utánuk erednél, de Rémálom, a te rossz álmaid nélkül!
A Szükséges Rossz megmozdította a fejét.
– Egyszerű légúszóként aligha jutottál volna magadtól az Út Vonalára.
Ravaszdi érezte mint rezzen össze, majd dermed mozdulatlanná Égbolt Sikló – nincs más út.
– Lefelé haladva egyre nehezebben különíthető el az ébrenléttől az álombolygás – magyarázott a Szükséges Rossz –, amennyiben utóbbi közben elhiteted magaddal, hogy ez még a valóság, elébredhetsz a feljebb kerülés, vagy a bennfeledkezés veszélye nélkül. Ennyi a titok. Például én is ezért tudok utazni, anélkül hogy a vándorok velük született módszerét képes lennék alkalmazni. Gyakorlat teszi a mestert.
Boldog lennél, ha tudnád, min ment keresztül egy szem átébredésért! – vélte Ravaszdi Égbolt Sikló tarkója alól, majd nem sokkal később, teleszippantva a száraz levegővel tüdejét, szabadon felemelkedett. Szinte biztos volt benne, hogy Rémálommal vitette el magát a lány.
„Biztosíthatlak – írta lendületes magabiztossággal –, hogy az, amire én készülök, okozhatja a legnagyobb kárt Virágéneknek.”
– Még nagyobb is az öröm számomra, hogy így el vagy tájolva.
Ravaszdi hunyorogva nézte Romlás fiát, nem értette, mit akar ezzel.
– Kompromisszum – világosította föl színtelen hangon a férfi. – Nincs előttem ok, vagy okozat, legfeljebb annyit tudok mondani döntésemmel kapcsolatban, hogy: egy ide, egy oda.