2015. november 8., vasárnap

III. szakasz: Szélvédett helyeken 3.

A nemrég leszerelt katona előre lépett; ökle elfehéredett, ahogy a kalapácsot szorongatta, majd egyszer csak elernyedt.
Szanaszél idegessége azonban nem múlt el: látta, hogy ez sokkal inkább harc előtti ellazulás, mint lenyugvás. Meg hát a szerszámnak is a másodlagos, szögkiszedő vége volt a „lesújtó” irányba…
– Szóljatok anyátoknak!
Két nagyobbik lánya egymás kezét fogva behátrált a házba. Az apa mélyen barázdált vonásai kissé felengedtek, de Szanaszél tudta, hogy a neheze csak most következik. – Minden rendben, Hamuvirágocskám? – kérdezte a kalapácsos férfi lejjebb vonva hangját, mely így reszelősen akadozott. – Nem bántott?
– Minden rendben, apu – bólogatott izgatottan a kislány. – Legyem megtalált!
A férfi arca elsötétült.
– Őt most hagyjuk. Vele… később foglalkozom.
Szanaszél fél szemével látta, amint a légy megcsúszik a lány vállán, és csak az utolsó pillanatban sikerül megkapaszkodnia horgas talpaival. Sajnálta őt, mert kezdte megérteni a helyzetet, ugyanakkor e megértés folyamatát a légy hihetetlen intelligenciája igencsak megnehezítette – egy tudatos rovart mégis hogy kezeljen az ember?!
Szanaszél úgy érezte, az ő feladata elsimítani ezt a fölösleges konfliktust. – A légúszóktól ébredtem át, és semmi rosszat nem akarok. Eltévedtem, ő pedig…
– Elég – parancsolt az apa, ahogy csak egy katona tud. – Ha hozzányúltál a lányomhoz, nagy bajban vagy, öcsi. Ami azt illeti, anélkül is.
Hülye – gondolta róla jobb híján Szanaszél, hiszen elfutni gyenge volt. – Ha valóban veszélyes lennék a lányodra, most túszul kéne ejtsem. Mindannyiunk szerencséje, hogy nem vagyok olyan.
Tett egy határozott lépést elfele a lánytól.
– Ha még egyszer megmoccansz – szerencsére az apa nem fejezhette be a mondatot, mert egy virágba borult nő lépett hozzá. Rátette kezét kalapácsot fogó csuklójára, és „nemet” intett, majd szép lassan lefegyverezte a haragos, de tehetetlen férfit.
Szanaszél fellélegzett, és széttárta nyitott tenyereit.
– Máris elmegyek. Pontosabban elébredek. Elnézést az okozott kellemetlenségért!
Az asszony mosolygós szemmel figyelte egy darabig, majd kedvesen hozzászólt.
– Nem történt semmi. Engedd meg, hogy nem idevalósi, ezért kissé hirtelen férjuram helyett én köszöntselek itt, Édesálom egyik ékkövén: a Ligetben.
– Nagyon örülök – nyögte kínjában Szanaszél, amiért ilyen simán megkerülték a lányát védelmező apát. – Gyönyörű ez a… liget… Ti ültettétek?
– Á! – legyintett szerényen mosolyogva a nő. – Ilyen csodát senki sem ültethet. Mi legfeljebb csak gondozzuk. Ez itt egy önmagáért, vagyis a szépségért, az életért és a virágzásért való liget; szinte a legapróbb részletig Édesálom műve. Szerencsések vagyunk, amiért megtűr itt bennünket.
A férfi felhorkant. – A magadfajtát azonban nem látja szívesen – nyúlt ki Szanaszél felé és megfojtotta a levegőt. – Rémálom melyik szennyes fertályából szakadtál ide?
– Ahogy már említettem… – bizonytalanodott el az idegen. – Egy… – Nem mondhatok vándort! – egy légúszó vagyok, egy felső máshonnanból jöttem, amely nem tartozik egyik álom fennhatósága alá sem. Egyébként az alapján, ahogy azt a kalapácsot fogtad, te sem csak az eredeti funkcióját ismered – ha érted mire célzok – szúrt oda Szanaszél, és magában kissé csodálkozott tulajdon éleslátásán. – Gondolom, nem a növények gondozása közben tanultad el.
A férfi kezei ökölbe szorultak.
– Bocsásd meg férjem viselkedését – lépett kettejük közé a nő –, kemény múltat hagyott nemrégiben maga mögött.
– Részemről semmi harag – biccentett Szanaszél. – De én tényleg nem kívánom tovább háborgatni idilleteket. A viszont nem látásra!
Az asszony váratlanul felnevetett, hajában virágok hajbókoltak, csodaszép volt így minden tekintetben. – Pont az egyik legkedvesebb helyen ne vendégelnének meg egy megfáradt utazót? – Szanaszélig hallatszott férje nyelése. – Milyen hírét vinnéd akkor a Ligetnek? Lányok, készítsetek össze valami ebédet, én addig ellátom a sérüléseit!
Szanaszél mosolyogva köszönetet mondott, s kivárt, amíg meg nem indul a legkisebb gyerek, s tisztes távolságból követte. Apja kinyúlt érte, s szinte háta mögé tuszkolta, de szeme közben megakadt a legyen.
– Legyem – szólította meg a magát apróra összehúzó rovart –, talán mégsem volt ez az egész befogadósdi olyan jó ötlet. Hirtelen jött, nem gondoltam át.
– MI?! – sipította a kislány, és védelmezőn betakarta apró kezeivel a mindenhogy kilógó, otrombán nagy állatot. – Miért mondasz ilyeneket Legyemnek?
– Veszélybe sodort… – forgatgatta szemeit zavartan az apa, mert valóban, a gyermek egészen sárkányosra vette a figurát. – Ez az ügy sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Ez az alak akár gonosztevő is lehet… -ne. Sőt, még mindig lehet, hogy…
A kislány tüntetőleg megindult Szanaszél felé, s kinyúlt, hogy megfoghassa a kezeit. A vándor-légúszó tétován várta a találkozást, mikor eszébe jutott valami, mire úgy elugrott előle, mintha az eleven tűz közelítene hozzá. A meglepetéstől a légy sem gubbasztott már, potroha szaporán járt; az apa szemei ragadozómadáréhoz hasonlóan villogtak; az anya ráncolta szemöldökét és idegesen kopogott a talán átgondolatlanul korán elkobzott kalapácson; a kislány pedig ide-oda kapkodta tekintetét szülei és az idegen között.
– Ne gyertek közelebb! – rebegte Szanaszél. – Beteg vagyok. Ez mind belőlem jött – rángatta foltos ruháit. – Testemen nem látszik, és már nem is kellene élnem, de attól még igaz. – Szünetet tartott gondolatai összeszedéséhez. – Nem tudom, hogy hallottatok-e a fantazma-pestisről…
– Csillagfürt, a kalapácsot – utasította a nőt a férfi meglelve katonás hangját, majd miután nem engedelmeskedett neki, folytatta: – Ez innentől nagyon nem játék. Ismerem azt a kórt. Halálos és gyógyíthatatlan. Nem tudom, mibe keveredtél ott, tifelétek, öcsi, de szedd a lábad, azt javaslom. Nem fogok habozni, ha úgy adódik.
Szanaszél bólogatva hátrált.
– Pedig valóban nem tűnik betegnek – gondolkozott hangosan Csillagfürt –, pláne olyannak, akit e leggyilkosabb kór pusztít.
– Mit számít? Tűnj el, öcsém!
– Számít – felelte egész nyugodtan felesége. – Nekem is vannak ismereteim erről a betegségről. A ruhádon lévő piszok mennyiségéből ítélve előrehaladott, bőven járóképtelen stádiumába kerültél egy alapvetően vissza nem fordítható kórnak. Ez csakis azt jelentheti… Hiszen… Igen… téged… Te… kegyelt vagy!
Szanaszél megtorpant egy pillanatra, de a férfi arckifejezése ismételten távozásra ösztökélte.
Csillagfürt megrázta a fejét, s hirtelen megindult felé, kecses mozdulattal kerülve ki férje érte kapó karjait, majd megérintette a megmerevedett Szanaszélt.
– Az ő útján jársz. Félelemnek helye nincs semelyik fél részéről.
– Csillagfürt – esdekelt a férfi egy szóban.
– A fantazma-pestis első változatát Nyugod alkotta meg egy felső máshonnant sújtó pestisből, a beteljesülő vágyak és örömök képzelgéseivel akart valamit adni a szenvedőknek. A mindenbe belekotnyeleskedő Riad persze gondoskodott róla, hogy minden eddiginél végzetesebb legyen az új kór. Gyógyíthatatlan, hacsak nem a teremtője kezeli.
– De ha a Riad tette oly halálossá… akkor ezek szerint ő az, aki kigyógyított? – kérdezte a választ félve Szanaszél.
– Jó meglátás – mosolygott a nő. – Szerencsére azonban a fantazma-pestist mind a ketten legyőzhetik. Itt, Édesálom földjén szívből remélem, hogy Édes volt a te pártfogód. Ami pedig Legyemet illeti – lépett most a légyhez, és megsimogatta –, ő úgyszintén kegyelt, amiért idehozott megpihenni. Helye családunkban ezzel csak még elvitathatatlanabb lett.
– Vigyázhatnátok rá jobban is, a helyi rovarvilág elég rosszindulatú – jegyezte meg Szanaszél, s érezte, hogy milyen furcsa e mondanivaló.
– Miről beszélsz? – kérdezte gyanakvóan Csillagfürt.
– Darazsak – ezzel feltartotta karját, láttatva az egyik csípés gyulladt helyét. – Megtámadták. Én hajtottam el őket.
– Ez csak egyet jelenthet – vágta rá az asszony határozottan, miközben férje arcán a teljes tanácstalanság lett úrrá –: Rémálom betört. És ez van annyira súlyos tett, hogy elvessük a véletlen egybeesés valószínűségét.
– És akkor most mit csinálunk? – kérdezte férje, miközben a fejét vakargatta.
– Indulnod kell – fordult Szanaszélhez Csillagfürt, majd odaszólt urának: – Hozd gyorsan a kötszereket, meg a gyógykészítményeket!
– Értem, de hová? – nevetett idegesen a vándor.
– Ezt én nem tudhatom, de mindenképp odajutsz, ha így van megírva.
Szanaszél majdnem udvariatlanul „megköszönte” a „tanácsot”, de Csillagfürt még nem fejezte be:
– Elkísérlek hozzá álmodban, ő biztosan tud majd segíteni.
– Kihez?
– Hát Édesálomhoz, ki máshoz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése