A nemrég leszerelt katona előre lépett; ökle elfehéredett,
ahogy a kalapácsot szorongatta, majd egyszer csak elernyedt.
Szanaszél
idegessége azonban nem múlt el: látta, hogy ez sokkal inkább harc előtti
ellazulás, mint lenyugvás. Meg hát a szerszámnak is a másodlagos, szögkiszedő
vége volt a „lesújtó” irányba…
– Szóljatok
anyátoknak!
Két
nagyobbik lánya egymás kezét fogva behátrált a házba. Az apa mélyen barázdált
vonásai kissé felengedtek, de Szanaszél tudta, hogy a neheze csak most
következik. – Minden rendben, Hamuvirágocskám? – kérdezte a kalapácsos férfi
lejjebb vonva hangját, mely így reszelősen akadozott. – Nem bántott?
– Minden
rendben, apu – bólogatott izgatottan a kislány. – Legyem megtalált!
A
férfi arca elsötétült.
– Őt
most hagyjuk. Vele… később foglalkozom.
Szanaszél
fél szemével látta, amint a légy megcsúszik a lány vállán, és csak az utolsó
pillanatban sikerül megkapaszkodnia horgas talpaival. Sajnálta őt, mert kezdte
megérteni a helyzetet, ugyanakkor e megértés folyamatát a légy hihetetlen
intelligenciája igencsak megnehezítette – egy tudatos rovart mégis hogy
kezeljen az ember?!
Szanaszél
úgy érezte, az ő feladata elsimítani ezt a fölösleges konfliktust. – A
légúszóktól ébredtem át, és semmi rosszat nem akarok. Eltévedtem, ő pedig…
– Elég
– parancsolt az apa, ahogy csak egy katona tud. – Ha hozzányúltál a lányomhoz,
nagy bajban vagy, öcsi. Ami azt illeti, anélkül is.
Hülye
– gondolta róla jobb híján Szanaszél, hiszen elfutni gyenge volt. – Ha
valóban veszélyes lennék a lányodra, most túszul kéne ejtsem. Mindannyiunk
szerencséje, hogy nem vagyok olyan.
Tett
egy határozott lépést elfele a lánytól.
– Ha
még egyszer megmoccansz – szerencsére az apa nem fejezhette be a mondatot, mert
egy virágba borult nő lépett hozzá. Rátette kezét kalapácsot fogó csuklójára,
és „nemet” intett, majd szép lassan lefegyverezte a haragos, de tehetetlen
férfit.
Szanaszél
fellélegzett, és széttárta nyitott tenyereit.
– Máris
elmegyek. Pontosabban elébredek. Elnézést az okozott kellemetlenségért!
Az
asszony mosolygós szemmel figyelte egy darabig, majd kedvesen hozzászólt.
– Nem
történt semmi. Engedd meg, hogy nem idevalósi, ezért kissé hirtelen férjuram
helyett én köszöntselek itt, Édesálom egyik ékkövén: a Ligetben.
– Nagyon
örülök – nyögte kínjában Szanaszél, amiért ilyen simán megkerülték a lányát
védelmező apát. – Gyönyörű ez a… liget… Ti ültettétek?
– Á!
– legyintett szerényen mosolyogva a nő. – Ilyen csodát senki sem ültethet. Mi
legfeljebb csak gondozzuk. Ez itt egy önmagáért, vagyis a szépségért, az
életért és a virágzásért való liget; szinte a legapróbb részletig Édesálom
műve. Szerencsések vagyunk, amiért megtűr itt bennünket.
A
férfi felhorkant. – A magadfajtát azonban nem látja szívesen – nyúlt ki
Szanaszél felé és megfojtotta a levegőt. – Rémálom melyik szennyes fertályából
szakadtál ide?
– Ahogy
már említettem… – bizonytalanodott el az idegen. – Egy… – Nem mondhatok
vándort! – egy légúszó vagyok, egy felső máshonnanból jöttem, amely nem
tartozik egyik álom fennhatósága alá sem. Egyébként az alapján, ahogy azt a
kalapácsot fogtad, te sem csak az eredeti funkcióját ismered – ha érted mire
célzok – szúrt oda Szanaszél, és magában kissé csodálkozott tulajdon
éleslátásán. – Gondolom, nem a növények gondozása közben tanultad el.
A
férfi kezei ökölbe szorultak.
– Bocsásd
meg férjem viselkedését – lépett kettejük közé a nő –, kemény múltat hagyott
nemrégiben maga mögött.
– Részemről
semmi harag – biccentett Szanaszél. – De én tényleg nem kívánom tovább
háborgatni idilleteket. A viszont nem látásra!
Az
asszony váratlanul felnevetett, hajában virágok hajbókoltak, csodaszép volt így
minden tekintetben. – Pont az egyik legkedvesebb helyen ne vendégelnének meg
egy megfáradt utazót? – Szanaszélig hallatszott férje nyelése. – Milyen hírét
vinnéd akkor a Ligetnek? Lányok, készítsetek össze valami ebédet, én addig
ellátom a sérüléseit!
Szanaszél
mosolyogva köszönetet mondott, s kivárt, amíg meg nem indul a legkisebb gyerek,
s tisztes távolságból követte. Apja kinyúlt érte, s szinte háta mögé tuszkolta,
de szeme közben megakadt a legyen.
– Legyem
– szólította meg a magát apróra összehúzó rovart –, talán mégsem volt ez az
egész befogadósdi olyan jó ötlet. Hirtelen jött, nem gondoltam át.
– MI?!
– sipította a kislány, és védelmezőn betakarta apró kezeivel a mindenhogy
kilógó, otrombán nagy állatot. – Miért mondasz ilyeneket Legyemnek?
– Veszélybe
sodort… – forgatgatta szemeit zavartan az apa, mert valóban, a gyermek egészen
sárkányosra vette a figurát. – Ez az ügy sokkal rosszabbul is elsülhetett
volna. Ez az alak akár gonosztevő is lehet… -ne. Sőt, még mindig lehet,
hogy…
A
kislány tüntetőleg megindult Szanaszél felé, s kinyúlt, hogy megfoghassa a
kezeit. A vándor-légúszó tétován várta a találkozást, mikor eszébe jutott
valami, mire úgy elugrott előle, mintha az eleven tűz közelítene hozzá. A
meglepetéstől a légy sem gubbasztott már, potroha szaporán járt; az apa szemei
ragadozómadáréhoz hasonlóan villogtak; az anya ráncolta szemöldökét és idegesen
kopogott a talán átgondolatlanul korán elkobzott kalapácson; a kislány pedig
ide-oda kapkodta tekintetét szülei és az idegen között.
– Ne
gyertek közelebb! – rebegte Szanaszél. – Beteg vagyok. Ez mind belőlem jött –
rángatta foltos ruháit. – Testemen nem látszik, és már nem is kellene élnem, de
attól még igaz. – Szünetet tartott gondolatai összeszedéséhez. – Nem tudom,
hogy hallottatok-e a fantazma-pestisről…
– Csillagfürt,
a kalapácsot – utasította a nőt a férfi meglelve katonás hangját, majd miután
nem engedelmeskedett neki, folytatta: – Ez innentől nagyon nem játék. Ismerem
azt a kórt. Halálos és gyógyíthatatlan. Nem tudom, mibe keveredtél ott,
tifelétek, öcsi, de szedd a lábad, azt javaslom. Nem fogok habozni, ha úgy
adódik.
Szanaszél
bólogatva hátrált.
– Pedig
valóban nem tűnik betegnek – gondolkozott hangosan Csillagfürt –, pláne
olyannak, akit e leggyilkosabb kór pusztít.
– Mit
számít? Tűnj el, öcsém!
– Számít
– felelte egész nyugodtan felesége. – Nekem is vannak ismereteim erről a
betegségről. A ruhádon lévő piszok mennyiségéből ítélve előrehaladott, bőven
járóképtelen stádiumába kerültél egy alapvetően vissza nem fordítható kórnak.
Ez csakis azt jelentheti… Hiszen… Igen… téged… Te… kegyelt vagy!
Szanaszél
megtorpant egy pillanatra, de a férfi arckifejezése ismételten távozásra
ösztökélte.
Csillagfürt
megrázta a fejét, s hirtelen megindult felé, kecses mozdulattal kerülve ki
férje érte kapó karjait, majd megérintette a megmerevedett Szanaszélt.
– Az
ő útján jársz. Félelemnek helye nincs semelyik fél részéről.
– Csillagfürt
– esdekelt a férfi egy szóban.
– A
fantazma-pestis első változatát Nyugod alkotta meg egy felső máshonnant sújtó
pestisből, a beteljesülő vágyak és örömök képzelgéseivel akart valamit adni a
szenvedőknek. A mindenbe belekotnyeleskedő Riad persze gondoskodott róla, hogy
minden eddiginél végzetesebb legyen az új kór. Gyógyíthatatlan, hacsak nem a
teremtője kezeli.
– De
ha a Riad tette oly halálossá… akkor ezek szerint ő az, aki kigyógyított? –
kérdezte a választ félve Szanaszél.
– Jó
meglátás – mosolygott a nő. – Szerencsére azonban a fantazma-pestist mind a
ketten legyőzhetik. Itt, Édesálom földjén szívből remélem, hogy Édes volt a te
pártfogód. Ami pedig Legyemet illeti – lépett most a légyhez, és megsimogatta
–, ő úgyszintén kegyelt, amiért idehozott megpihenni. Helye családunkban ezzel
csak még elvitathatatlanabb lett.
– Vigyázhatnátok
rá jobban is, a helyi rovarvilág elég rosszindulatú – jegyezte meg Szanaszél, s
érezte, hogy milyen furcsa e mondanivaló.
– Miről
beszélsz? – kérdezte gyanakvóan Csillagfürt.
– Darazsak
– ezzel feltartotta karját, láttatva az egyik csípés gyulladt helyét. –
Megtámadták. Én hajtottam el őket.
– Ez
csak egyet jelenthet – vágta rá az asszony határozottan, miközben férje arcán a
teljes tanácstalanság lett úrrá –: Rémálom betört. És ez van annyira súlyos
tett, hogy elvessük a véletlen egybeesés valószínűségét.
– És
akkor most mit csinálunk? – kérdezte férje, miközben a fejét vakargatta.
– Indulnod
kell – fordult Szanaszélhez Csillagfürt, majd odaszólt urának: – Hozd gyorsan a
kötszereket, meg a gyógykészítményeket!
– Értem,
de hová? – nevetett idegesen a vándor.
– Ezt
én nem tudhatom, de mindenképp odajutsz, ha így van megírva.
Szanaszél
majdnem udvariatlanul „megköszönte” a „tanácsot”, de Csillagfürt még nem
fejezte be:
– Elkísérlek
hozzá álmodban, ő biztosan tud majd segíteni.
– Kihez?
– Hát
Édesálomhoz, ki máshoz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése