Szükséges Rossz – mutatkozott be az alak a reszketeg, de
egyébként válogatott, veterán zsoldosoknak azt követően, hogy lázas,
szakavatott munkával kiépítették a tábort, és csapolásra készre hozták a
gázolajtartályokat. Névről ugyan ismerték, de így szemtől szembe csak most kerültek
rejtőzködő, magába forduló vezetőjükkel. Valahogy mindenki megérezte azt,
amikor előjött a sátrából.
Hogy
remélték, amit az ösztönük tagadott: az imént csak valami vagánynak tűnni akaró
becenév hangzott el!
– A
rövidítéseire is hallgatok: Szűrő, vagy Szúró. Mindegy melyik, mert mindkettő
igaz.
Mit
szűr? – olvasta le a legfiatalabb
tekintetéről a kérdést.
A
Szükséges Rossz felkacagott.
A
nála oly ritka, most valahogy különösen helyzetidegen robaj hallatán talán csak
a félelem kovácsolta birkaszellem miatt nem inaltak el a katonák.
Most
már talán tudod, hogy titeket, élőket! – ezzel kacsintott felemás,
bagolytól kölcsönzött, sárga alapon fekete szemével, míg a szürkével ugyanolyan
kifejezéstelenül bámult előre.
– Akkor
vágjunk is bele. Ott látjátok – mutatott a rézszínű, ormótlan, halott alakokra
– a szkafandereket. Egyenként, magamra öltve hoztam át a légúszóktól mindet, és
egy kisebb… á! – legyintett –, nagyobb vagyont perkáltam értük, mert nem
akartam feltűnést kelteni azzal, ha simán elveszem őket. Lehetőség szerint
vigyázzatok rájuk, jóllehet nem egyszerű kárt tenni bennük, ez tény. Megvédenek
majd titeket mindenféle marástól, szúrástól, belélegezhető mérgektől. Mozogni
nem lesz bennük könnyű – hiszen maga az akció sem lesz sétagalopp – úgyhogy el lehet
felejteni a hagyományos fegyvereket. Éppen ezért – szintén a légúszóktól, csak
egy kevésbé legális csatornán – beszereztem egy rakat lángszórót. Van bőven
nafta, úgyhogy ne fukarkodjatok az irtással! A ruha megszűri majd a levegőt…
Kongott
a szkafander, ahogy felcsapta rá egyik csizmáját.
– A
nagyobbik csapattal bemegyünk a barlangba. A többi idekint járőrözik, s írt
mindent, ami elfelé tart. – Meg majd idefelé. – Nem szűrhetjük ki
az összes alkalmi futárt, de lassíthatjuk alkalmatlankodásunk hírének terjedését.
Észben tartandó, hogy minden élővel sem én, sem ti a szkafanderben nem
szállhattok szembe.
Tétován
bólogattak, értelmes helyeslés helyett csupán enervált nyöszörgés hagyta el az
elit zsoldosok száját. Azonban az egyikből végül hatalmas sóhajtás szakadt ki,
s minden mindegy alapon belefogott: – Tulajdonképpen miért is visszük vásárra a
bőrünket? Tudom, hogy beleegyeztem, megvolt a vérszerződés is, meg minden. De
ez így… megfoghatatlan.
– Ha
tudnád, mennyire! – értett egyet a Szükséges Rossz. – E világot egy metafizikai
értelemben magas létforma, maga a nagybetűs Élet irányítja – bár ez
utóbbi szó aligha fejezi ki e rendszer összetettségét annak igaz valójában.
– Az
Úrnőre gondolsz? – kérdezett a legbátrabb zsoldos.
– Majdnem.
Ő is csak egy kivetülés, egy szolga, aki történetesen a magunkfajta utazók
pesztrálására, vagy inkább őrzésére szolgál. De nem kell aggódni: ha nem is
végérvényesen, azért vehetjük úgy, hogy az Úrnő is elpusztul majd, amint
megkaparintjuk a szívet. Vagy Lüktetőt, ahogy ők nevezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése