2015. augusztus 20., csütörtök

I. szakasz: Esszencia 2.


Szükséges Rossz – mutatkozott be az alak a reszketeg, de egyébként válogatott, veterán zsoldosoknak azt követően, hogy lázas, szakavatott munkával kiépítették a tábort, és csapolásra készre hozták a gázolajtartályokat. Névről ugyan ismerték, de így szemtől szembe csak most kerültek rejtőzködő, magába forduló vezetőjükkel. Valahogy mindenki megérezte azt, amikor előjött a sátrából.
Hogy remélték, amit az ösztönük tagadott: az imént csak valami vagánynak tűnni akaró becenév hangzott el!
– A rövidítéseire is hallgatok: Szűrő, vagy Szúró. Mindegy melyik, mert mindkettő igaz.
Mit szűr? – olvasta le a legfiatalabb tekintetéről a kérdést.
A Szükséges Rossz felkacagott.
A nála oly ritka, most valahogy különösen helyzetidegen robaj hallatán talán csak a félelem kovácsolta birkaszellem miatt nem inaltak el a katonák.
Most már talán tudod, hogy titeket, élőket! – ezzel kacsintott felemás, bagolytól kölcsönzött, sárga alapon fekete szemével, míg a szürkével ugyanolyan kifejezéstelenül bámult előre.
– Akkor vágjunk is bele. Ott látjátok – mutatott a rézszínű, ormótlan, halott alakokra – a szkafandereket. Egyenként, magamra öltve hoztam át a légúszóktól mindet, és egy kisebb… á! – legyintett –, nagyobb vagyont perkáltam értük, mert nem akartam feltűnést kelteni azzal, ha simán elveszem őket. Lehetőség szerint vigyázzatok rájuk, jóllehet nem egyszerű kárt tenni bennük, ez tény. Megvédenek majd titeket mindenféle marástól, szúrástól, belélegezhető mérgektől. Mozogni nem lesz bennük könnyű – hiszen maga az akció sem lesz sétagalopp – úgyhogy el lehet felejteni a hagyományos fegyvereket. Éppen ezért – szintén a légúszóktól, csak egy kevésbé legális csatornán – beszereztem egy rakat lángszórót. Van bőven nafta, úgyhogy ne fukarkodjatok az irtással! A ruha megszűri majd a levegőt…
Kongott a szkafander, ahogy felcsapta rá egyik csizmáját.
– A nagyobbik csapattal bemegyünk a barlangba. A többi idekint járőrözik, s írt mindent, ami elfelé tart. – Meg majd idefelé. – Nem szűrhetjük ki az összes alkalmi futárt, de lassíthatjuk alkalmatlankodásunk hírének terjedését. Észben tartandó, hogy minden élővel sem én, sem ti a szkafanderben nem szállhattok szembe.
Tétován bólogattak, értelmes helyeslés helyett csupán enervált nyöszörgés hagyta el az elit zsoldosok száját. Azonban az egyikből végül hatalmas sóhajtás szakadt ki, s minden mindegy alapon belefogott: – Tulajdonképpen miért is visszük vásárra a bőrünket? Tudom, hogy beleegyeztem, megvolt a vérszerződés is, meg minden. De ez így… megfoghatatlan.
– Ha tudnád, mennyire! – értett egyet a Szükséges Rossz. – E világot egy metafizikai értelemben magas létforma, maga a nagybetűs Élet irányítja – bár ez utóbbi szó aligha fejezi ki e rendszer összetettségét annak igaz valójában.
– Az Úrnőre gondolsz? – kérdezett a legbátrabb zsoldos.
– Majdnem. Ő is csak egy kivetülés, egy szolga, aki történetesen a magunkfajta utazók pesztrálására, vagy inkább őrzésére szolgál. De nem kell aggódni: ha nem is végérvényesen, azért vehetjük úgy, hogy az Úrnő is elpusztul majd, amint megkaparintjuk a szívet. Vagy Lüktetőt, ahogy ők nevezik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése