És azt tudod-e, miért testvérnépek?
Erne
intett a fejével, amit igazából bárhogy lehetett értelmezni.
– Természetesen
a származásuk miatt – árulta el a megfejtést Romlás. – Egy helyről
jöttek.
– Ennyit
bárki kikövetkeztethet… elvégre testvérek vagyunk.
– Nem
úgy. Ők, meg te, ti vagytok az Alkotók, vagy kevésbé fennhéjázón: az Álmodók
közvetlen leszármazottai. Minden és mindenki más a ti agyszüleményetek. Ezt
közvetve a vörös tündék Akarata is bizonyítja.
– Minden
és mindenki? Ez istenkísértés – jegyezte meg a vándor. – És még ha így is van,
csak lenne valamiféle kultuszunk. Ismerném.
– Jó
hogy nem azt mondod: gyakorolnám. Érdekes lenne, ha magatoknak állítanátok
templomot, ahol aztán magatokhoz fohászkodnátok. Vagy ha valami komoly
balszerencse ér, rebegnétek, hogy: segíts meg, drága én!
Erne
elmosolyodott, bár nem tetszett neki, hogy Romlás viccelődik, hiszen meg volt
róla győződve, hogy ezzel akarja elaltatni éberségét.
– Nem,
ez inkább veletek feledett világszemlélet.
– Érdekes
elmélet.
– Hogy
hangzik a tiéd?
– Nem
mondtam, hogy van.
– De
megosztod velem?
– Nem
– felelt Erne, és azon füstölgött magában, hogy olyan simán elvereti magát
szópárbajban, hogy annak luxusát valószínűleg nem engedheti meg magának…
Fájni
fog…
– Akkor
engedelmeddel egy provokatív kérdés – kezdett bele Romlás, és nem várta meg
a választ, ami amúgy sem jött volna. – Szerinted a ti Naaaagy
Konfliktusotoknak melyik verziója az igazi?
– Ennek
az igazságnak nincsenek verziói.
– Kinövöd
majd ezt is – egy hirtelen széllökés mintha meglendítette volna a róka
egyik élettelen mancsát: Erne legyintést látott bele a mozgásba.
– A
mi felfogásunk, a mi korlátlanságunk hiányzott az eleve végzetesen korlátolt
építményükből – mondta a vándor szigorúan.
– Szépen
szóltál – dicsérte meg Romlás.
– Rabszolgát
csináltak testvéreinkből. Ezen nincs mit vitatni.
– A
tieid lényegében fegyencek voltak. Lefülelt, rettenetes gonosztevők, akiknek
fejükre nőtt a nagy szabadság, és kövérré hizlalt felsőbbrendűségi
komplexusukat rászabadították a világra. A lelkükön arányaiban sokkal több
szárad, mint a büntetés, amit kaptak; nem beszélve arról, hogy általa
elsajátíthatták volna a máshonnanok java részét felépítő csapatmunkát és az
alázatot. Meggyőződésem, hogy a vörös tündék között akár jobbá is válhattak
volna.
– Ezt
te nem értheted – jelentette ki higgadtan a vándor, de azért kicsit
fészkelődött.
– Ezt
gondold át újra – reagált fagyosan Romlás.
Erne
nem törődött vele.
– Testvéreim…
a mi számunkra ez szélsőségesen kemény büntetés. Az elképzelhető
legrosszabb, elvégre lényegüktől fosztatták meg őket. Ilyen sorsot senki nem
érdemel, ezerszer inkább a halál.
– Még
ezerszer és ezerszer annyian pusztultak el!
Erne
erre csak fújtatott.
– Köztük
a saját népeddel.
– Ők
szétszéledtek!
– Élnek?
A
vándor felpattant, legszívesebben széttaposta volna a tetem fejét.
– Te
sem tudod. Egy valami viszont biztos, és szerintem te is ismered igaz voltát a
következő megállapításnak: a vörös tündék biztosan alul vannak, és bizonyos
szempontból élnek.
Erne
üveges tekintettel meredt a róka hasára; mintha alig észrevehetően,
szabálytalanul lélegzett volna…
– Tudod,
vándor, van egy képzeletbeli, vagy pedig képzelt és valósággá teremtett hely –
nem tudom –, mely az egyik legfelső világból származik. Úgy hívják: Pokol. Aki
oda kerül, annak sorsa örök, személyre szóló, a legnagyobb gonosz által kirótt
szenvedés.
A
tetem szeme megmozdult – azaz, hogy mégsem: csak egy kukac dugta ki a fejét.
Teljesen kibújt, majd átkukacolt az ellenkező oldali szemzughoz, hogy ott
zabálhassa vissza magát.
– Volt
alkalmam tanulmányozni a Pokolról szóló alkotásokat – folytatta Romlás
fesztelenül, de Erne érezte, hogy most komoly ütésbe kényszerül beleállni. – Ez
afféle kötelesség a részemről, továbbképzés, nehogy elsatnyuljak. És tudod,
mire jutottam? Arra, hogy van egy máshonnan, ami kísértetiesen hasonlít erre a
Pokolra. E hely pedig nem más, mint a Kárhozat, testvérnéped évszázados
lakhelye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése